Egy ügyfélbeszélgetésemben hangzott el nemrégiben: “… ez most inkább csak stagnál.”.

Miután visszakérdeztem és arra hívtam, hogy nézzünk rá más irányból is, egy másik leírás született meg ugyanarra a történésre:

“Szinten tartom.”

Hmmmm …. mennyire más ez így!

A stagnálás egyfajta állapot, leírása, jelzője (minősítése?) a helyzetnek. Ha hozzá tudom kötni a cselekvést (hogyan is csinálom, hogy nem lesz rosszabb?), akkor már úgy tudom mondani: “szinten tartom”.

Ebben viszont már ott van a munka. A szinten tartás cselekvés, “tevés”, amit érdemes közelebbről is megvizsgálni.

Mert sokszor az állandót, a folyamatosan nyújtott azonos teljesítményt természetesnek vesszük – pedig szükség lenne ennek az elismerésére (lásd: hálanapló), mert ez az egyik kulcsa a stabil önbecsülésnek.

És ez nem hurrá-optimizmus, nem annak az eltakarása, hogy a fejlődés helyett van stagnálás. Bár személyesen úgy gondolom, a folyamatos fejlődésre irányított fókusz is sokszor jó nagy zsákutca lehet …

A szinten tartás jó. Ilyenkor van lehetőség megfigyelni, hogyan működnek a dolgok. Én hogyan vagyok benne, vagy hogy milyen hatással van rám mindaz, ami történik.

A cselekvő üzemmódból átváltani szemlélődő üzemmódba – bár ez utóbbit a modern nyugati társadalom kevesebbszer fogadja el, és semmiképp sem díjazza, sőt, néha egyenesen haszontalannak tartja. Pedig gyakran a szemlélődés hozza azokat az új nézőpontokat és felismeréseket, amik a későbbi hasznos továbblépést segítik.

Te hogy vagy ezzel? Benne tudsz maradni jó érzéssel egy szinten tartó és szemlélődő működésben?