“Képzeld, kitöltöttem egy önismereti tesztet!” – nemrégiben így kezdte a beszélgetést egy ismerősöm. Amikor megkértem, hogy meséljen kicsit bővebben, kiderült hogy számára az önismeret eddig csak azt jelentette, hogy tisztában volt tettei tudatosságával és célhoz kötösségével. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy az “önismereti teszt” megfogalmazás egyben egy terhet is rakott rá: megfelelek? Jó vagyok? Elég jó vagyok?

Pedig az önismeret nem erről szól.

Miért jó magunkkal, a belső működésünkkel, az érzelmi intelligenciánkkal foglalkozni?

Nem az a fontos, hogy abban milyen szintet értünk el, hol tartunk, hanem hogy amit már megtettünk az önmagunk megismerése és megértése terén, azáltal milyen területei változhatnak az életünknek. Mit ad hozzá jóllétünkhöz, mentális egészségünkhöz.

A gyerekekkel sem azért gyurmáznak és rajzolnak, festenek az iskolában mert szobrászt vagy festőt akarnak mindenkiből – hanem mert a kognitív fejlődéshez szükség van az ebben a tevékenységben végzett finom mozdulatokra, a fókuszálás és az elmélyülés gyakorlására. Hasonlóképp, az önismeretnek sem csak az lesz az eredménye, hogy egy következő baráti beszélgetésen többet tudunk elmondani magunkról.

Akkor jó a belső munka, együtt dolgozni egy coach-csal, egy pszichológussal, ha pontosan értjük, mi az ami ezáltal fejlődhet és ami által így teljesebbnek érzem az életet vagy én magamat benne. Legyen ez akár a rezilienciánk, vagy az önbecsülésünk, önbizalmunk. Ugyanaz igaz erre a területre is mint a fizikai egészségünkre: jobb megelőzni a bajt (betegséget), mint utólag gyógyítani.

Ami szerintem még fontos: nem pusztán az a lényeg, mit győzünk le (kishitűség, szorongás, elfojtás, stb.), hanem hogy mi mást kapunk és azzal mihez kezdhetünk, mennyi mindenhez segít hozzá minket, milyen új ajtók nyílnak meg. Ráadásul minden, ami a saját fejlődésünk ezen a területen, abból a minket körülvevő emberek közvetlenül és közvetetten is profitálnak.