Több coaching folyamatomban is kapok olyan meglátást az ügyfelemtől, amiben azt fogalmazza meg a saját életéről, hogy a rossz dolgok után jó dolgok jönnek, vagy hogy egy nehezebb időszak után mindig következik egy jobb. Legtöbben ezt már elfogadott tényként (rögzült hiedelemként?) mesélik el, konkrét példákkal. De a minap egy olyan beszélgetésem volt, amiben ez a felismerés egy használható erőforrásként lett megcímkézve.
Jelesül: amikor sikerül beazonosítani, hogy igen, ez most egy nehéz időszak, sok a kihívás, nagy a leterheltség, az egyik driver ami segít a kitartásban, a helytállásban, az abban való biztos tudás (hit?), hogy ezután viszont egy kellemes, jó időszak következik. Jóféle megélés ez.

Az életben egyetlen dolog állandó és biztos: a változás. Kétszer egymás után nem veszünk ugyanúgy levegőt sem. Mindig és minden változik. Csak az marad fenn az elménkben, aminek makacsul ellenállunk, amikor beleragadunk egy történés kiváltotta gondolatba, esetleg érzésbe. Innen nézve tehát ez a fajta változás, hullámzás állandó. Az, hogy ezt fent-lent-nek, vagy jó-rossz-nak éljük meg, már annak az eredménye, hogy egy történésre nem a “más” jelzőt használjuk, hanem előjelesen címkézzük meg. Az előjelek használata pedig leginkább attól függ, mi az, ami számunkra épp fontos, mihez képest viszonyítunk. Ha például az adott élethelyzetünkben a legfőbb célunk a nyugalom, akkor minden ami ebből az állapotból kizökkent, negatív előjelet kap. A hullám csúcsán, a jó érzések között ott lesz a pihenés, töltődés, lent a völgyben pedig a sok feladat. Ha viszont épp a tanulás, fejlődés van fókuszban, szeretnénk minél jobban elmélyülni egy adott feladatban, szakmában, hivatásban, a pihenés, unatkozás, “semmittevés” lesz majd lent, a másik oldalon, fent pedig a sok érdekes, inspiráló feladat, a nyüzsgés, annak megtapasztalása hogy mennyi minden új dolgot képesek vagyunk elsajátítani és működtetni. Tehát maga a hullámzás is változik, “hullámzik”, ha úgy tetszik. 🙂

És van még valami, amit ki lehet próbálni: megtehetem azt is, hogy a derűt-borút nem alulról nézem, hanem felülről. A felhők felett pedig teljesen más az, ami körbevesz engem. Mondhatni, régi bölcsességgel, ott mindig süt a nap. Így, más nézőpontból rálátva a történésekre, szabadságomban áll ugyanarra a dologra másképp reagálni.